A félelem a muzulmán menekültek ezreit vonzza keresztényekké

Európa, amint tudod, évek óta hatalmas menekültek beáramlását harcoló országaikból. E bevándorlók milliói olyan helyekről származtak, mint Szíria, Afganisztán, Irak és Szomália - amelyek túlnyomórészt muzulmán nemzetek - és bár a legtöbbjük továbbra is hű vallásának, a Savannah Cox minden érdekes dolga szerint mindegyikük közülük egyre nagyobb a kereszténységre való áttérés.

Savannah szerint még nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok az átalakulásokról, de amint mondtam, nagy részét elsősorban a nyugat-európai kontinens országainak egyházai rögzítették - akik már számos tömeges keresztelést végeztek az önkormányzati medencékben a száműzettek megtérítésére. És miért érdekelne oly sok muszlim egy másik vallás elfogadása iránt?

Allah egyik napja, Krisztus másik napja

Egy hűséges követő egyszerűen nem dönt úgy, hogy időnként megváltoztatja vallását, és természetesen az Európába vándorló menekültek számára a motiváció nagyon összetett. Vannak, akik szerint sokan csalódtak, amikor meglátják, hogyan használták az iszlámot országaikban politikai és gyűlöletépítő eszközként.

Ezrek már váltak a kereszténységre

Sokan azt állítják, hogy ennek oka a lelkes vágy, hogy ismét egy közösséghez tartozik. Mint egy több konverziót vezető brit tiszteletes kifejtette, sokan ösztönzik az iránti hajlandóságukat egy „család” részévé válni, ahol nincs határőr, nincs benyújtandó dokumentum és nincs bevándorlók fogva tartási központja.

Van azonban még egy fontos motiváció az átalakuláshoz: a félelem. Savannah szerint az európai jog nem engedélyezi a bevándorlók kitoloncolását, ha fennáll annak a veszélye, hogy hazájukban vallási üldözésnek szenvedhetnek átalakulásuk miatt. Olyan sok muszlim vált át a kereszténységbe, mert attól tart, hogy menedékjog iránti kérelmüket elutasítják, és hazatérésre kényszerítik.

A hívek vadászata

Ha nem háború lenne - és az ezzel járó valamennyi társadalmi és gazdasági probléma miatt - a legtöbb menekült minden bizonnyal inkább az országukban élne, ahelyett, hogy olyan nemzetekben próbáljon élni, amelyek gyakran nem fogadják el őket karokkal. A jelenlegi körülmények között azonban sokan számára túl kockázatos, hogy visszatérjenek otthonukba.

A templom is érdekli

Az európai egyházak már csatlakoztak ehhez a vallási / jogi „kiskapukhoz”, és elkezdik követelni, hogy az átalakulásokkal való előrelépés előkészítő tanfolyamokon vegyenek részt annak biztosítása érdekében, hogy a kereszténység elfogadásának vágya valódi. Például a Liverpool-i székesegyházban a menedékkérőknek be kell nyújtaniuk kérelmük dokumentációját, és öt keresztelőórára és 12-re kell részt venniük megerősítésük megszerzése érdekében.

Valójában, ahogyan a menekültek tényleges hitén túl vannak a megtérés motivációi, úgy válnak a keresztény egyházak - mint ahogy a nyugaton egyre növekvő számú hívő is megragadja a lehetőséget hogy új követőket szerezzen.

Helyes vagy rossz?

Egyes kritikusok - például egy Gerhard Scholte nevű holland lelkész - szerint sok gyülekezet kihasználja a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket a hívõk számának növelése érdekében, és ez nem igaz. A vallásos azt mondta, hogy inkább nem ösztönzi az átalakulást, és csak akkor kínál lehetőséget, ha életét képes megmenteni.

A téma sok vitát generál

Másrészt sok vallási vezetõ nem lát problémát az egyház és a menekültek közötti „kedvezmények cseréjében”, és úgy vélik, hogy valójában a legnagyobb kihívás az, hogy hogyan kezeljük a bevándorlókat a gyülekezetek más tagjai által az átalakulás után. Végül is, annak ellenére, hogy minden beszélgetés a családnak a határok nélküli és a bevándorlási törvények nélküli létezéséről szól, az ellenkezőjével szemben is sok az ellenállás.

Így, míg az európai gyülekezetek új hívõkké válnak, sok régi tag már nem vesz részt a gyülekezetekben a bevándorlók és a „szabálytalanságok” miatt.

A hazatérés bizonyos halált jelenthet

A menekültek esetében - sajnálatuk ellenére - nem a hibájuk, hogy hiányosságok vannak a rendszerben, és helyzetükben - szó szerint élet vagy halál - nem lenne indokolt megragadni a lehetőséget? Az egyházak esetében nem szabad, hogy mindig az ajtó nyitva álljon senkinek? Is, mi esetünkben ki vagyunk, hogy megítéljük mások döntését? Vagy nem?