Ha valakinek a szemébe néz, kábítószerré válhat

A Science Alert nemrégiben kiadta Giovanni Caputo olasz pszichológus, az Urbino Egyetem kutatásának eredményét. Alapvetően ez a fickó kitalálta, hogyan lehet egy embert egy másik tudatosság szintre hozni drogok használata nélkül, és ez az a lehetőség, ami még inkább kíváncsi.

A Caputo által végzett teszteken 20 felnőtt önkéntes vett részt (15 nő és 5 férfi). Párban ülve, gyengén megvilágított helyiségben, kb. 1 méter távolságra, mindössze 10 perc alatt az előtte ülő személy szemébe kellett nézniük.

Egy másik 20 önkéntes csoportot utasították, hogy üljön és bámuljanak, szintén 10 percig, ugyanaz. Ezúttal nem más szemmel való érintkezés volt, hanem egy fehér fal. Ezen a ponton az emberek alig tudták, mi a kutatás célja - csak tájékoztatták őket a szemük rögzítésének fontosságáról.

A 10 perc elteltével a résztvevőknek számos kérdésre meg kellett válaszolniuk, hogy milyen érzelmekkel érezték magukat a tapasztalat alatt és után. A kérdések a saját érzéseikre vonatkoztak, és arra, amit észrevettek, amikor a másik személyre néznek. Az ötlet az volt, hogy megtudjuk, vannak-e a résztvevők disszociatív tünetei, ezek azok, amelyek miatt az ember úgy érzi, hogy el van távolítva a körülvevő valóságtól.

Ezek a disszociatív tünetek magukban foglalják a torz színérzékelést, az érzést, hogy a világ nem valódi, és a memóriavesztést. Mindezt kábítószerek, például alkohol, LSD és ketamin használata okozhatja. Most, Caputo tanulmánya után láthatjuk, hogy ennek oka is lehet, ha az ember 10 percig a másik szemébe néz.

A pszichológus szerint ezek a résztvevők teljesen új szenzációkról számoltak be, mint eddig még soha nem voltak. Sőt, a tömeg szemtől szembe sokkal jobb pontszámot szerez, mint azok, akik a fehér falra bámultak. Ez arra utalhat, hogy ez a hosszú és folyamatos szemkontaktus mélyen befolyásolja a látás és a mentális érzékelés állapotát.

Christian Jarrett kutató szintén kommentálta a tanulmány eredményeit. Azt mondta, hogy a szemtől-szembe a résztvevők változásokról számoltak be a színek látásában, a hangok észlelésében, sőt az időről és a térről alkotott elképzelésükről.

A megtekintett emberek arca tekintetében a válaszadók 90% -a mondta, hogy észrevette az arcváltozásokat. Ezek közül 75% -uk mondta, hogy szörnyeket látott, 50% -uk azt mondta, hogy saját arcukon nyomaikat láttak partnerükön, 15% -uk azt mondta, hogy a családtagok arcát látta.

Hét évvel ezelőtt Caputo végzett hasonló tesztet, 50 önkéntes 10 percig a tükörben bámulta magát. Ebben a tesztben, még az első perc letelte előtt, az önkéntesek már a visszatükrözött képet nézték azzal az érzéssel, hogy idegenet bámulnak.

Caputo ezúttal úgy véli, hogy a hatások még erősebbek voltak, mint amelyeket a tükör gyakorló önkéntesek éreztek. Ez nyilvánvalóan egy idegi adaptációnak nevezett jelenségnek köszönhető, amely nem más, mint annak változása, ahogyan a neuronok reagálnak a megszakítás nélküli ingerekre. Bizonyos esetekben egyes neuronális tevékenységek egyszerűen megszakadhatnak.

Ez a jelenség akkor fordulhat elő, ha egyszerre több percig ugyanazon a helyen nézünk. Ilyenkor a vizuális felfogásunk bizonyos furcsa változásokon megy keresztül, és csak akkor tér vissza normál állapotba, amikor villogunk vagy abbahagyjuk ugyanazon a ponton nézni. És volt hasonló tapasztalata? Mondja el nekünk a hozzászólásokban!